How i met...

Nagy lelkesen elhatároztam, hogy bepótolom az elmaradt bejegyzéseket, de sajnos ez még várat magára. A tegnapi este után sem érzem magam olyan állapotban. De ami késik, nem múlik ;)

 Hali!

Most néztem, hogy 5 hónapja nem írtam semmit. Pedig nem unatkoztam... Viszont az utóbbi hét rádöbbentett, hogy le kell írnom ezeket a dolgokat, mert felejtek :) Úgyhogy most visszamenőleg is pár sztori, remélem még hitelesen vissza tudom adni az akkor szerzett élményeket. Na hajrá!

És ha már így belejöttem a Youtube-os videók beillesztésébe, itt van egy kis vicces klip, amit még Beni mutatott, amikor Marcival meg Ritával meglátogattuk Bécsben. Aki tud németül, remélem érteni fogja a poénokat :) 

Igaz, hogy azt írtam, nem tudom mikor fogok legközelebb írni, de most van egy csomó időm a vonat indulásáig, na meg a vonatút is másfél óra. De nem lesz rossz, mert egy ilyan újfajta piros motorvonat lesz a gép. Szóval azt akartam leírni, hogy mivel munka közben nincs kivel beszélgetnem, így dúdolgatni szoktam magamban mindenféle számot. És azt gondoltam, hogy bele tudjátok élni magatokat a helyzetembe - már aki bele akarja :) - belinkelem a számokat. Najó, ezt persze majd csak ha hazaértem, és lesz netem. De addig is, nehogy elfelejtsem, gyorsan leírom. Még mikor otthon voltam, letöltöttem a Heaven Street Seven albumát, amikor a Petőfi Rádió Akusztik című műsorában voltak, és mostanában azt hallgatom folyamatosan. Szóval az egyik dal, ami folyton a fejemben van, az tőlük a "Szia" című szám. A másik számnak két verzióját is hallottam, nekem a Novelle Vague féle verzió jött be, a címe pedig "Dancing with myself". Összesen 4 számuk van meg, szerintem mindegyik feldolgozás, de nekem nagyon bejönnek ... Huhh, most egy pár percig gondolkodtam, hogy mi volt még, amit le akartam írni. Aztán eszembe jutott két szám, amik ma voltak bennem, az egyik az "Nichts in der Welt" a Die Ärzte előadásában, a másik pedig a szerintem mindenkinek ismerős "10 kleine Jägermeister" :) Hogy miért pont ezek jutottak eszembe, ne kérdezzétek. Viszont amit még meg kell említenem, hivatalosan is kezdeményezném, hogy a hét minden napja PÉNTEK legyen! Vagy Freitag vagy mittudomén, mindegy, csak ilyen legyen, mint a mai nap. Ma szinte semmi dolgom nem volt, délelőtt fel-alá sétálgattam mert nem volt semmi dolgom, olyanokkal "szórakoztattak", amiket szerintem félévente egyszer ha megcsinál valaki. A kaja is jó volt, és még délután is hamar végeztünk, 3/4 3kor helyére került az utolsó elmosogatott edény is... Ilyen jó napom még talán egyszer sem volt az elmúlt 6 évbe. Mondjuk emiatt elég hamar ide is értem a vonatra, mire ezt mind megírtam, még mindig van 20 percem az indulásig. Viszont a hétvégére komoly tervek vannak, szóval már várom, hogy otthon legyek. Hogy mit sikerül összehozni, azt majd itt elolvashatjátok ;)

Szóval akkor a linkek:

HS7 - Szia

Nouvelle Vague - Dancing with myself

(ne nézzétek a klippet, mert nem volt eredeti, és ez elég gagyi :)

Die Ärzte - Nichts in der Welt

Die Toten Hosen - Zehn kleine Jägermeister

Utólag is elnézést, hogy csak ma tettem fel, de eddig nem sikerült olyanra megcsinálnom, ahogy szerettem volna. Most már nagyjából olyan, ahogyan eredetileg elképzeltem, remélem tetszett :) Ja, és ami a péntek illetve szombat estét illeti, nem volt semmi, de talán nem is annyira bánom, hogy sikerült pihennem egy ilyen hét után.

A most publikált sok mindent tessék beosztani, nem egyben elolvasni, mert nem tudom mikor veszem rá magam legközelebb, hogy ennyit írjak. Az első két bejegyzés még tegnap este íródott, amikor is nem tudtam elaludni, mert délután szunyókátam a túra után. De rájöttem, hogy ez nem jó taktika, mert ha délután alszom, akkor este nem bírok, és azért reggel fél hat elég korán van, főleg hosszú távon... Szóval nem tudom mikor lesz újabb post, úgyhogy úgy tessék olvasni. Persze mint mindig, ha valakit érdekelnek a részletek, és ezt valahogy a tudtomra hozza, akkor hajlandó vagyok "megerőltetni" magam ;) Addig is jók legyetek, valamelyik hétvégén, vagy ha előbb nem, akkor a küldetésem befejezése után valamelyik buliban találkozunk...

És akkor elérkeztünk napjainkig, amikor is a sógoroknál múlatom napjaimat. Az egész úgy 7 évvel ezelőtt kezdődött, amikor is Vajkkal úgy döntöttünk, hogy nem a magyar nyári munkánk gyümölcseit költjük el, hanem szerencsét próbálunk, és talán egy kicsit többet tudunk összekaparni. Az utolsó pillanatban Bubu is csatlakozott, így hármasban szenvedtünk a burgenlandi szőlőkben. Miután ezt túléltük, megegyeztünk abban, hogy megéri itt melózni, de nem a szőlőben, rosszindulatú honfitársaink között egy szemét főnöknek. Ezek után szerezte Vajk ezt a könnyebbnek semmiképpen sem mondható munkát, itt ugyanis 700 emberre kell főzni. Vagyis nekem nem kell főzni, viszont a sütés-főzés közben keletkezett szennyest nekem kell elmosogatnom.  Napi 8 órában, úgy, hogy reggel fél 6kor kell kelni. Viszont enyém az egész délután. Amikor ezeket a sorokat írom, épp a Musemus Quatier-ben ülök/fekszem egy nagy sárga műanyag nemtudom miben, és élvezem a napsütést :) Najó, annyira nem élvezem, hogy alig látom, hogy mit írok, de azért nem rossz :) Tegnap (augusztus 4én) átéltem eddigi legrosszabb napomat a császárok városában. Addig nem is volt gond, amíg a melóhelyen voltam. - Na, közben sikerült összehoznom az ingyen netet, úgyhogy hamarosan teszem is fel a beszámolókat. - Szóval ott tartottam, hogy a melóval hamar végeztünk, hurrá, ilyen még nem nagyon volt. Kicsit csöpögött az eső, de hát mit nekem, elmegyek megveszem a pénteken hazamenős vonatjegyemet. Elindultam. Majd egy megállóval az átszállás előtt leszálltam. Sebaj, előfordult már. Majd átszálltam. Majd mikor elindultunk a második állomásról, leesett, hogy rohadtul rossz irányba megyek. Puff neki, átszálltam, semmi extra. Megjegyzem, hogy eddigi 6 évem alatt, plusz amikor keresztapámhoz szoktunk jönni, még egyszer sem történt ilyen, most 10 perc alatt két baki. Végül eljutottam a Westbahnhof-ra, amit miért is ne, épp átépítenek. Na mindegy, találtam jegyautomatát, megvettem a jegyet. Akkor látom, hogy az nem jó az onnan induló EuroCity stb vonatokra, csak a régiós vonatokra, amik a Südbahnhof-ról mennek. Volt egy srác az automatáknál, azt mondta, ha most gyorsan felmegyek, még kicserélik. Felmentem, egy Hitman kinézetű fickó mondta, hogy nemnem, rá van írva, hogy eztet pedig nem lehet visszaváltani. Kérdeztem, hogy oké, de akkor mennyit kell ráfizetnem vagy mit lehet tenni. Ekkor hátrament, majd mondta, hogy mégiscsak vissza tudja váltani. Kitöltött valami formanyomtatványt, meg kellett adnom nevem, címem, stb. Adott egy elismervényt, majd mondta, hogy két héten belül elvileg megy a levél, és azzal kell bemennem a központi irodába. Na, mondom fasza, se jegy, se lóvé, megint jó kört sikerült futnom... Sebaj, egy kis vásárlás, vagy legalább nézegetés feldobja mindenki kedvét. Hát irány a Mariahilfer Strasse, bemegyek valami sportboltba meg egy Saturna bámuldozni. Megyek két megállót a metróval, mondom ez az a megálló. Kiszááltam, de hát nem láttam az áruházat, pedig a metróbül oda megy az út. Na, mondom hozom a napi formát, akkor sétálok. Elindultam, majd mikor majdnem visszaértem a Westbahnhof-hoz, rájöttem, hogy rossz irányba indultam. Zurück! Majd mikor a kiindulási pontomnál voltam, rádöbbentem, hogy jó helyen szálltam le a metróról, csak rossz kijáratnál jöttem ki. Na itt volt az, hogy bementem az első tabakba, és vettem egy cigit... Majd végignéztem az áruházat, semmit nem találtam, és mondván többet nem kockáztatok, lesétáltam a hazafelé menő metróhoz, és hazaindultam. Az útbaeső boltban vettem két sört, amit otthon meg is ittam, az kicsit megnyugtatott. Nameg az is, hogy nem én voltam a nap lúzere. Bár a főnök nyugtatott, hogy legalább sokmindent megtanultam. Ebben igaza is volt, mert tuti, hogy úgy belém vésődtek ezek a dolgok, hogy többé nem rontom el :) Szóval, hogy a nap lúzere cím nyertese mégsem én lettem, arról pont a főnököm gondoskodott. Mikor vasárnap megérkeztem, azzal fogadott, hogy nincs gáz, mert valamit szerelnek. Nos, tegnap megjött a levél, hogy nem szerelnek semmit, valami robbanásveszélyes baja volt, ezért az egész környéken elzárták a gázt. Azt írták, hogy amilyen gyorsan csak tudják, megcsinálják, ami annyit tesz, hogy 5 hét :) Annyit érdemes még tudni, hogy most se főzni nem tud otthon, se zuhanyozni se semmi... Tudom, nem szép dolog nevetnem mások baján, de akkor is :) Ja, és persze én nála lakom, úgyhogy valamennyire engem is érint. Mégpedig annyira, hogy a melóhelyen kell zuhanyoznom, de egyébként is ezt tenném. Ja, de aztán este kiderült, hogy a jegyeket mégsem kellett volna visszaváltanom, mert nem is olyan rossz nekem a Südbahnhof, hamar ott tudok lenni, és a vonatok sem lassabbak, csak 4 perccel... Szóval amint lesz pénzem, mehetek megint. és vehetek egy ugyan olyan retúr jegyet, mint tegnap. Lehet hogy mégis csak én szívtam a legnagyobbat?! :D

A nagy júliusi meleget, sikerül a világ legszarabb időjárásával megáldott városában kibekkelnem :) Történt ugyanis, hogy még valamikor májusban, Peti, tesóm barátja, meglátta, hogy az új Wembley stadionban felkészülési kupát rendeznek, többek között az FC Barcelona vendégjátékával. Több se kellett, tesómék megrendelték a jegyet, én nézegettem a repülőjegyeket, és végül sikerült összehoznunk a kettőt, így júlis 22én délután fél 2kor felszálltunk a Londonba tartó repülőre. Amint megérkeztünk, és leraktuk a csomagokat, Petivel egyből focizni indultunk a Regen's Parkba, ami így magyar szemmel elég furcsa, és hogy őszinte legyek nem is tudnám mihez hasonlítani. Kb mintha a Margit sziget lenne, csak nagyobb egybefüggő füves területekkel, olyan szinten gondozatt fű, hogy itthon kb pár nb1-es csapat megirigyelné, és kb annyi ember sportol ott egyszerre, mint ahányan egy szép nyári nap alatt megfordulnak a Margitszigeten. Egy szó, mint száz, baromi nagy, nagyon szép és rengetegen vannak. A meccs nem múlt el egyikünkben sem nyomtalanul, nekem a térdem horzsolódott le, Petit pedig sípcsonton rúgták, az angol stílus jegyében. Hazafelé megkezdük a hetünk egyik fő tevékenységét: vettünk egy tálca sört, és elkezdtük pusztítani. Második nap megnéztük Tower-t valamint a Tower Bridge-et. Hát, olyan nagyon izgalmasat nem tudok róla meséni, szép, nagy, látni kell, ennyi. Harmadik nap későn keltünk az előző napi söröknek köszönhetően, majd azon tanakodtunk, hogy mit kéne megnézni. Egy órányi tökölés után született meg a döntés: irány Stonehenge. Hát, a Camden Roed elejéig jutottunk, majd a kedvhiány és a folyamatosan ömlő eső miatt inkább letettünk róla, és célba vettük az Oxford street-et, ahol bevásároltunk minden félét. Este elindultunk Petivel bulizni, de csak azt tudta, hogy kb hol van a bulihely, a pontos címet és a hely nevét nem tudta. Nem kell nagy jóstehetség, hogy kitaláld, nem találtuk meg, így maradt a jól bevált szokás: éjjelnappali, 6 sör 5 fontért, aztán séta közben iszogatás. Másnap a Bodies kiállítás volt soron az O2 Arénában, ami szintén nem egy kis létesítmény amellett hogy éttermek, görkoris disco(!) van benne, elfér még pár kiállítás valamint egy óriási koncertcsarnok. Persze itthon jobb lett volna megnézni a Bodies-t, mivel így angolul voltak a magyarázatok, de azért többé-kevésbbé érteni lehetett, hogy mit akarnak elmondani. Aznap estére megbeszéltük, hogy most már tényleg bulizunk, mert hogy tesóm is ráér, erre mindnenki bemondta az unalmast, így alvás lett belőle. Sebaj, felkészülünk a meccsre! vasárnap délután negyed kettőkor kezdődött a Barca meccs, mi 11 körül indultunk, hogy előtte még pár sört bedobjunk. Mivel azonban nem járt az Overground, így pórlóbusszal voltunk kénytelenek menni. Ez hibás döntésnek bizonyult, ugyanis metróval sokkal hamarabb odaértünk volna. A buszsofőr bácsi ugyanis olyan udvariasan vezetett, ha zöld volt lassított, és megvárta a sárgát, mindenkinek megállt, akik leintette, hiába nem volt ott megálló, stb. Szóval életem első Barca meccsére kicsi késéssel érkeztünk meg, mert azért egy sört csak lenyomtunk még előtte :) A Wembley nagyon nagy volt, így hiába volt vagy 30000 ember, szinte elvesztek a stadionban. Így a hangulat sem volt az igazi, csak a második meccsen. Ott ugyanis a skót Celtic játszott a londoni Tottenham-mel, és hát a skótok eléggé elemükben (sör) voltak. A mecssek végére eléggé lehült az idő, és még az eső is csöpögni kezdett (milyen meglepő, ugye?!), szóval nem volt mit tenni, 6 sör 5 fontért, és egy tető alá menekülve iszogattuk, és melegítettük magunkat belülről. Hétfő hajnalban indultunk vissza. Vagyis a gép fél 10kor indult, csak nekünk kellett 6kor indulnunk otthonról, hogy időben a reptéren legyünk. Ezzel nem is volt gond, a gépbe is beszálltunk, majd egy jó háromnegyed órát a kifutón várakoztunk. Ez nem okozott gondot, mert majdnem a megadott időben landoltunk Pozsonyban, ahol aztán visszatértünk a nyárba, így feleslegessé vált a Londonban felvett két póló és egy kabát... Ja, és kint még így sem volt melegem... A lényeg, hogy akár mennyi látnivaló is van azon a szigeten, meg abban a városban, nem cserélnék velük. Nekem az, hogy nyáron melegem van, látom a napot, többet ér, mint egy királyi család. Sokkal :D

hellobello!

Ismét jó sok mesélnivalóval vagyok adós, történt ugyanis egysmás azóta, hogy vettem volna a fáradtságot, és írásra vetemedtem volna. Hogy címszavakban gyorsan csak a legfontosabbak említsem: vezetek, voltunk Londonban, most pedig Bécsben tengetem napjaimat. Meg persze volt lányos sztori is, de azt most inkább hanyagolnám. Szóval hogy szépen sorba vegyem a dolgokat, és hogy ne legyen nagyon hosszú a dolog, először legyen a téma a vezetés. Az oktatómat már egy éve megkaptam, akkor is kint voltam Bécsben, és hívott, hogy akkor ő lesz az oktatóm. Mondtam neki, hogy értékelem az igyekezetét, de így nyár végéig biztos nem érek rá a munka miatt, utána meg a suli miatt, úgyhogy legfeljebb jövő nyáron lesz esedékes. Nos, valahogy sikerül eddig eljutnom, úgyhogy június vége felé ismét kapcsolatba kerültünk, és mivel nem akartam már sokáig húzni, halsztani, mondtam neki, hogy akkor vágjunk bele. Így is tettünk, a rutin vizsgám már meg is van, semmi gond nem volt vele. Ami kicsit zavart, hogy a tag rendszeresen késett a megbeszélt időpontokról, de hát 5 perc késés még belefér. A harmadik vagy negyedik óra után érdeklődött, hogy ki fizeti a jogsimat, amelyik kérdésnek akkor nem tulajdonítottam nagy jelentőséget. Majd a kötelező 10 óra után, kérdezte, hogy kell-e pótóra. Hát, mondom, nem tudom, ő látja, ő tudja, hogy mennyire kéne mennie. Aztán végül rábeszélt, de úgy, hogy a sulit hagyjuk ki a mókából, így nekem is olcsóbb. Aha, ő meg feketén keresett rajtam 5 rongyot, miközben utólag kiderült, semmi szükségem nem lett volna rá. No, sebaj, nem a világ vége, bár a véleményem ezek után megvolt a fasziról. Majd jött a városi vezetés, ahol ugye elég sok mindenre kell egyszerre figyelni. Szerintem nem megy rosszul, jó, persze senki sem tökéletes, de szerintem egészen jól ráéreztem a ritmusra. Mostanában szinte már rendszeres lett, hogy a faszi negyed órát késik reggelente, majd egy 5 perccel előbb mindig kidob a kocsiból. Ezt annak tudom be, hogy jól csinálom, és nem kell velem annyit foglalkozni :) Majd az elutazásom előtti valamelyik utolsó nap kiakasztott. Elkezdett kiabálni velem, mikor elég félreérthető utasítást adott. Ez ugye nem szokta meghozni az ember önbizalmát, hát ha még utána elekezdi mondogatni a faszságait, hogy "ma nem vagy formában" meg hasonlók. Ez oda vezetett, hogy összekevetem két utcát, ami miatt majdnem túlmentem azon, ahova be kellett volna kanyarodni. Ekkor folytatta. Majd mikor véletlenül kiugrott sebességből a kocsi, és nem tudtam elindulni, akkor tovább cseszegetett. Majd a parkolásnál még igazítottam volna kicsit a kocsin, akkor az volt fölösleges. A kegyelemdöfés az volt amikor az egyirányú utcában, stoptábla előtt mindkét oldalon autók álltak, és a jobboldali mellett még két fickó. Mivel még nem érzem annyira a kocsit, inkább jobban kikerültem őket, mert a bal oldalon éreztem, hogy mennyi van még a kocsik között. Erre elkezdett ordítani, hogy mit csinálok. Mondom kikerülöm őket, mert nem akartam elütni senkit. Mondta, hogy ez oké, de hogy közben meg leviszem a tükröt, meg meghúzom a másik kocsit. Erre én válaszoltam, hogy nem vittem le, nem húztam meg, szóval... Ez a kis diszkurzus a stop tábla előtti 3 méteren zajlott le, úgyhogy szépen csorogtam a kereszteződés felé. Majd visszatettem egyes, erre lenyomta a féket, hogy itt stop tábla van, meg kell állni, ez nem úgy működik, mint az elsőbbségadás tábla. Nekem itt lett elegem, felvettem a bunkóbbik énemet, és bármit mondott, annyit mondtam neki, hogy "Igen", "Tudom" vagy hogy "Értem". Ekkor észrevette, hogy nem az a 18 éves kislány vagyok, akivel ezt megcsinálhatja, és utána még a tanuló kér bocsánatot, úgyhogy a végén elkezdte tompítani a dolgot, hogy nem történt tragédia, bárkivel előfordulhat stb. Nem mondom, hogy rosszul esett, de nem hatódtam meg könnyekig, már rég leírta magát nálam a faszi... Ja, és utolsó nap majdnem belém jött egy kedves olivazöld Volvo XC90es, kicsit necces volt. Azért megjegyzem, lehet hogy nem kéne hagyni vezetni engem, mivel párszor eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne ha dodgemeset játszanék, és csak úgy nekimennék egy szembejövő autónak?! :D

Mit is mondhat ilyenkor az emberfia. Kitartás kell! Mostanában nem írtam, ennek több oka is van, részben a szokásos dolgok, részben kicsit újabbak. Kezdjük az elején, hogy mindenki tisztán lásson: tanulás volt, egy hete fejeztem csak be a vizsgaidőszakomat. Ami nem is lett volna gond, ha legalább sikerül az az átkozott szigorlat. Már nem tudom hányadszorra futok neki, de valami kis hülyeségen mindig elhasalok. Hát ez nem tett jókedvűvé, mint ahogy az sem, hogy szeptember elején kell belőle mennem, és ha akkor sem lesz meg, hát... Abba most nem szeretnék belegondolni. Ami a szokásos dolgokhoz tartozik, azok persze a csajok. Na, erre a témára szerintem most nem pazarolnék sok karaktert, maradjunk annyiban, hogy a nekemvaló lányok kerülnek mint a leprást. (Remélem előbb-utóbb azért meggyógyulok :) Ha ez nem lenne elég, akkor még ott van az otthoni helyzet, ami finoman szólva sem rózsás. Ezek mind közrejátszottak abban, hogy az utóbbi egy-két hétben teljesen depressziósnak érzem magam, nincs kedvem semmihez (legfőképpen reggel felkelni, bár az eddig is megvolt), nem akarok semmit csinálni, ha meg mégis, az valamilyen módom mindig ivászatba torkollik. Kicsit már kezd abból is elegem lenni, a pénzem is fogytán, stb. Most hogy a család már a halálba kerget a vezetéssel, jövő héten elkezdem, remélem az legalább kiránt picit a gödörből. Amúgy ilyen szempontból egész jónak ígérkezik a jövő hét, mert lesz még bringázás és lakodalom is :) Utána pedig a várva-várt osztrák kiküldetés. Komolyan mondom, már várom, hogy kimehessek, egész nap melózzak, utána pedig a Donau-Inselen kifeküdve napozzak. Na meg persze a nem kis mennyiségű Haribo macik társasága sem elhanyagolható. Szóval a nyár eléggé be van táblázva, arról nem is beszélve, hogy közben persze tanulni is kell majd, most már nem szabad semmit a véletlenre bízni. De most úgy érzem, ha túllendülök ezen a kis holtponton, igenis képes leszek rá, hogy ezeket megoldjam. Majd drukkoljatok! ;) Addig is mindenkinek jó nyarat, kit amerre ér!

Mint a címből is látszik, három nap tömör összefoglalója következik. Hiába tűnik soknak, ennél rövidebben egyszerűen lehetetlen leírni :) És akkor írme:

Mostanában megtaláltam az ideális megoldást, hogy mikor írjam meg ezeket a postokat. És ez a hely pedig nem más, mint egy EC vonat másodosztályú kocsija, úton Győr és Budapest között, mikor melyik irányba. Most épp hazafelé, azaz Győrbe tartok, egy elég húzós hétvége után. Bár, amikor csütörtökön jöttem fel, már akkor is sejtettem, hogy nem lesz egyszerű, de ilyen BAD-re én se gondoltam :) Az egész egy pókerezéssel kezdődött péntek délután. Persze ez csak a bemelegítés volt, némi long-drinkkel megtámogatva. A várt nagy nyeremény azonban több okból is elmaradt. Egyrészt mert nem pénzben játszottunk, így legfeljebb a tudat lehetett volna meg, de Geri ettől is megfosztott. Mondjuk az is hozzá tartozott a dologhoz, hogy már mentem volna bulizni, így sok kedvem nem maradt a pókerezéshez, de azért akkor is óriási mákja volt. Na mindegy. Talán ezért hívják szerencsejátéknak?! De lépjünk tovább, a póker és egy üveg gin le volt tudva, maradt még egy vodka, hát gyorsan annak is nekiálltunk. Majd rájöttünk, hogy az 500 forintos koktélokkal lehet hogy jobban járunk, így lementünk. Persze hova máshova, mint a MOrrissons 2-be. Bár most különleges apropója is volt a dolognak, mert Viktoréknak ott volt a céges bulijuk, amire engem is meghívatott a céggel, amire persze nem mondtam nemet... Körülbelül 10 percünk maradt arra, hogy még olcsón megússzuk a dolgokat, így gyorsan 3 kört rendeltünk, ami aztán elég sokáig kitartott. Nem úgy mint mi. Legalább is én. Elég hamar felpörögtek az események, de hogy pontosan mi és hogyan történt, az már a múlt homályába veszett. Nem emlékszem kinek miket mondtam, miket csináltam. Régen volt, hogy ilyen hamar "kómába estem". Na persze nem unatkoztam, kellemes volt a társaság. Táncolni szerintem nem is táncoltam, de javítson ki, aki máshogy emlékszik:) Így elég hamar meguntuk, és sétálni mentünk. Hölgy társaság, egy palack villányi rosé, Margitsziget, elég kellemes kombináció :) Aztán Viktor elkezdett hiányolni, úgyhogy "kénytelen" voltam visszamenni. Ja, és közben Rita is hívott, amin nagyon meglepődtem, hirtelen nem is tudtam hova tenni a dolgot, mikor megláttam, hogy ki csörget. Majd fény derült a miértre, közös ismerős Viktort kereste, de nem találta. Végül én is csak nagyon nehezen leltem rá, mert hát mondanom sem kell, nem voltak kevesen a pincében. De ezt is megoldottuk, még Ritát is megtaláltam, és váltottunk pár szót. Nem tudom már miket mondtam, vagy mennyire volt gáz a szitu az előzmények miatt. Majd elkezdtek kiterelni minket a helyről, de nem is volt baj, mert másnap reggel eveznünk kellett menni. Ezzel a tudattal sikerült is 5 körül lefeküdnünk, hogy 8kor ébredjünk, persze nem teljesen józanul. Gyorsan megittuk tehát a maradék vodka-tonicot, majd kimentünk a Margitszigetre. Hát, szerintem nem nagyon tudtuk volna titkolni, hogy húzós éjszakánk volt. Megpróbáltunk a rajt előtt túlesni a gyógysörön, de olyan lassan csapolták, hogy kimaradtunk a hajóból... Szerencsére azért beszállhattunk. Vagy lehet hogy mégse kellett volna?! Engem kapsából kiszúrt magának a kormányos, aki az öreg jedi volt, és nagyon értett a dolgokhoz. De később belátta, hogy nem én voltam a gyenge láncszem. Úgy ugyanis elég nehéz rendesen evezni, ha az előtted lévő össze-vissza csapkod, hát persze hogy beleakadtam párszor a lapátjába. Azt hiszem ezt szóvá is tettem, amit lehet hogy nem kellett volna. Mégis csak egy lány volt, ráadásul én csak vendég voltam a hajóban, ráadásul még aznapos... Aztán letudva a versenytávot, folytattuk az iszogatást, majd hazaérve egy gyors pizzával próbáltuk lefojtani a dolgokat. Majd pár perc múlva már az ágyban voltam, és estig pihentettem magam, tudva, hogy még küldetésem van. Ébredés után, már másnaposan és hulla fáradtan megnéztük az Üvegtigris 2-t, az kicsit felébresztett, úgyhogy mehettünk is Tamara búcsúbulijára a Napcsiba. Az már csak ott derült ki, hogy nem szombaton tartotta, hanem majd csak egy hónap múlva lesz. Sebaj, gondoltuk ha már ilyen messzire elmentünk, nem megyünk haza egy kis iszogatás nélkül. Hát, én éjfélig bírtam, addigra viszont már olyan kevés oxigén volt, hogy szó szerint rosszul voltam. Petit kicsit sajnáltam, hogy hazarángattam, mert ő még maradt volna bizonyos okokból :P De így viszonylag emberi időben, 1-kor már az ágyikómban feküdtem. Egészen reggel 9-ig, mikor is Marci ébresztett, hogy meccsre kéne menni. Először nem tudtam hova tenni ezt a típusú ébresztést, majd mikor mondta, hogy nagypálya, 90 perc, azt hittem csak viccel. De nem, fél órával később már kocsiban is voltunk, és mentünk Erzsébetre, az ESMTK pályára, a laza 30 fokban. Csereként kezdtem a meccset, ennek köszönhető, hogy még életben vagyok. A második félidőt viszont végigjátszottam, és őszintén megvallva, régen örültem ennyire, mikor lefújtak egy meccset. Egyrészt megalázó különbség volt a két csapat között, másrészt azt hittem nem érek el az öltözőig sem. De elértem, túléltem, és mára már egész jól érzem magam. Leszámítva azt a kis izomlázat a vállamban és a hátamban az evezéstől, valamint a két combomban lévőt a focitól. De hát ennyi szerintem kell néha. Az írás hosszából is látszódik, hogy elég tömör, mozgalmas hétvégén vagyok túl. És most jön az, hogy írásba adom, hogy a hétvégéig egy korty alkoholt nem fogok inni. És nem röhög a Peti sem, meg Ákos sem, mert ez így lesz, meglátjátok! :)

És akkor gyorsan behozom magam, itt az elmúlt hétvége története. Az egésznek az a rövid háttere, hogy nagymamám egyik barátnője Debrecenben lakik. És mivel ő már nem nagyon mer - sőt sajnos már nem is nagyon tudna - utazni, így minden évben ilyen tájt, anyukám és mamám felkerekednek, és átutazzák az országot, hogy meglátogassák. És itt jövök én a képbe, aki vigyáz a kajári házva, valamint eteti a kutyát ilyesmik. Ez mind szép és jó, kivéve egy estet. Ha rossz idő van. Mert ugye ilyenkor egy falusi házban olyan nagyon sok mindent nem lehet csinálni. Tv, internet, egyéb szórakozás ugye kilőve, hát, nem marad más, mint a családi bárszekrény, vagy féltucat dvd és az egész napos punnyadás... És mivel az idei nyár legszarbb időjárása volt, nekem sem maradt sok választásom. Se napozás, se kerti munka, kb 22 óra a négy fal között. Így is telt az a két nap amit ott töltöttem, kivéve a szombat estét, amikor is volt egy kedves látogatóm, aki legalább egy picit ki tudott zökkenteni a film, sör, kaja, film ritmusból. Ezúton is hálás köszönet, mert tudom, hogy olvasni fogod :P Aztán a vasárnap már kicsit gyorsabban eltelt, sőt, délután ahogy visszaértem Győrbe, egyből tovább is álltam. Nem más volt a terv, minthogy lemegyünk kocsival Zánkára, ahol valami pünkösdi borünnep volt. Gondoltam Petyáékat is elhívom magunkkal, ehelyett ő hívott meg minket magukhoz Lovasra. Kicsit hosszabb úton, mint az ideális lett volna, de azért odataláltunk. Lent volt az egész család, Andi, Sanyi bá', Petya és Sana is. Még szinte le sem ültünk, már előttünk volt 3 palack bor, és a feles pálinkák. De ez még csak a kezdet volt, kört kör követett, mi pedig már kezdtünk attól félni, hogy nem érünk el Zánkára. Így aztán ha fáj szívvel is, de ott hagytuk a remek társaságot, és elindultunk. Zánkára felé kiderült, hogy akikhez mennénk nem is ott, hanem Szentantalfán buliznak. Na, oda viszont elsőre nem találtunk oda, hanem az éjszaka közepén Köveskálon találtuk magunkat. (Sacinak innen is üdvözletemet küldöm:) Hát, nem volt mit tenni, vissza Zánkára. Na, ott meg nem volt semmi, a kocsmáros meg is erősítette, hogy csak Antalfán van. Másodszorra már oda találtunk, már csak az volt a bibi, hogy ott is rohadtul zárva volt minden. Sebaj, volt egy nagy kivilágított étterem, oda betértünk. A többiek a kajarendeléssel voltak elfoglalva, de mivel én nem voltam annyira éhes, belevetettem magam az itallapba. Ki is néztem egy jónak igérkező bort, amire a pincér azt válaszolta, hogy nincs. Felajánlott egy rosét, de ahhoz nem volt sok kedvem, így kértem valami mást. Erre leugatta a fejemet, hogy miért nem tudom felfogni, hogy csak az a rosé van, a többi elfogyott. Én először csak pislogtam, majd amikor leesett, elkezdtem neki visszapofázni, de csak olyan stílusban, ahogy ő is nekem. A többiek persze mondták, hogy hagyjam, én meg mivel azért már nem voltam üzemanyag híján, elég hamar felhúztam magam. Nem csak azon, hogy hogyan beszélhet így velem, miközben elvileg ugye arról szólna a sztori, hogy én vagyok a vendég, én fizetek, ő pedig kedvesen kiszolgál. Na most itt ugye se a kedvesség se a kiszolgálás nem történt meg, de a többiekre való tekintettel inkább kimentem sétálni, és nem idegeítettem magam tovább. Mikor visszamentem, elmondtam a többieknek is, hogy ez azért így nem hiszem hogy teljesen oké, lehet hogy kicsit be vagyok rugva, de ezt így azért talán mégse... Erre felállt mögöttem a faszi, hogy miért a háta mögött beszélem ki, erre én is felálltam, és a szemébe is elmondtam. Nesze! Majd egy kicsit lehiggadva megvártam amíg a többiek elfogyasztották a vacsit, kifizették, vettünk még egy liter bort elvitelre és indultunk. Gondoltam bocsánatot kérek az úriembertől a kis nézeteltérés miatt, beláttam, hogy lehet hogy nem fogtam fel elsőre, hogy mit akart mondani, de mondtam, hogy ő is kicsit túllőtt a célon. Erre az volt a válasza, hogy tovább bunkózott, amit viszont már tényleg nem nyeltem le, és elküldtem a pics@ba. Mint "beszélgetésünk" közben kiderült, nem pincér volt, hanem ő volt a főnök... Na ekkor gratuláltam neki, mondván biztos ezt tanulta a hosszú évek alatt a vendéglátásról, és eljöttünk. A bort azért vettük, hogy visszafelé még benézünk Petyáékhoz, ám ebből semmi nem lett, mert az alapozás olyan jól sikerült, hogy visszafelé úton bealudtunk, így inkább Győr felé vettük az irányt. Mire hazaértünk már egészen kijózanodtam, de már nem volt kedvem a többiekkel tovább menni, és beülni valahova a városba. Na meg vasárnap éjfél után?! Úgyhogy fogtam a liter boromat, hazasétáltam, közben pedig eláztam. Már nem a piától, hanem mert frankónk abban a 10 percben esett az eső, amíg az utcán voltam... 

Van egy pár elmaradásom, ami a mostanában történt nagyobb eseményeket illeti. Ugorjunk is gyorsan vissza két hetet az időben. Hol volt hol nem volt, volt egy május 23-a, amikor is az egész bencés osztály hivatalos volt Győrbe, régi iskolánkba a jubileumi 5 éves osztálytalálkozóra. A történet a hagyományok jegyében egy szentmisével kezdődött, majd a díszteremben folytatódott különböző beszédekkel. Mivel mi jólnevelt fiatalok vagyunk, átadtuk az utolsó sorokban foglalt ülőhelyünket az idősebbeknek, és visszahúzódtunk a folyosóra. Ott meg nem igazán hallottuk, hogy miről beszélnek, így felmentünk régi osztályunk elé, ahol már ki volt pakolva a sör és a pogácsa. Na, nem is kellett több, nekiláttunk a dolognak, úgyhogy szombat 11 óra magasságában elkezdtünk inni. De ekkor még csak söröztünk, körülnéztünk a főinterben, meg a kápolnában ilyesmik. Aztán jött az a rész, amikor mindenki elmeséli, hogy mi jót csinál éppen, hol tart az életben. Ehhez viszont bátorítás gyanánt lehajtottunk egy felest... Miután ezen és a szükséges cigiszüneten átesett a társaság, elindulhattunk az étterembe, ahol anno az érettségi utáni bankettet is tartottuk. Ott egy nagyon fincsi ebédet sikerült elfogyasztanunk, de persze ez alatt is mindig volt valami az előttünk lévő poharakban. És ez így volt még hosszú órákon keresztül... Sikerült elég komoly összeget elinni, de szerintem ezzel nem voltam egyedül, csakúgy mint azzal, hogy nagyon nem bántam meg, mert az a hangulat bármennyit megért. Az esti buliból már nem lett semmi, mivel a telefonom lemerült, akivel meg mentem volna, ő meg eltűnt. Na sebaj, hazafelé ballagva lenéztem a Gin Joe-ba, hátha találok ott valakit. Hát, két társaságot is sikerült találnom, mindegyikkel beszélgettem egy kicsit, aztán jobbnak láttam, ha szépen elindulok, mert már a pincébe lefelé menet sem éreztem stabilnak a lépteimet :) Így aztán egy olyan napot sikerült zárnom, amikor nem a buli és a csajok maradtak emlékezetesek, hanem azok a barátaim, akikkel négy évig "együtt szívtunk, együtt nevettünk" :)

Mert a törpök élete nem csak játék és mese... Itt egy vers, ami nekem nagyon tetszett, remélem nektek is fog:

Sajó Sándor: Magyarnak lenni...

Magyarnak lenni, tudod mit jelent,
Magasba vágyva tengni egyre lent,
Mosolyogva, mint a méla õszi táj,
Nem panaszolni senkinek, mi fáj.
Borongni mindig, mint a nagy hegyek,
Mert egyre gyászlik bennünk valami
Sok százados bú, amelyet nem lehet
Sem eltitkolni, sem bevallani
Magányban élni, ahol kusza árnyak
Bús tündérekként föl-föl sírdogálnak.
S szálaiból a fájó képzeletnek
Feketefényű fátylat szövögetnek…
És bút és gyászt és sejtést egybeszõve
Ráterítik a titkos jövendõre…
Rabmódra húzni idegen igát,
Álmodozva róla: büszke messzi cél,
S meg-megpihenve a múlt emlékinél,
Kergetni téged: csalfa délibáb!..

Csalódni mindig, soha célt nem érve.
S ha szívünkben már apadoz a hit:
Rátakargatni sorsunk száz sebére
Önámításunk koldusrongyait….
- Én népem! múltba vagy jövõbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!…
Magyarnak lenni: tudod mit jelent?
Küzdelmet, fájót, végesvégtelent.
Születni nagynak, bajban büszke hõsnek.
De döntő harcra nem elég erõsnek:
Úgy teremtõdni erre a világra,
Hogy mindig vessünk, de mindig hiába,
Hogy amikor már érik a vetés,
Akkor zúgjon rá irtó jégverés…
Fölajzott vággyal, szomjan keseregve
A szabadító Mózest várni egyre:
Hogy porrá zúzza azt a színfalat,
Mely végzetünknek kövült átkául
Ránk néz merõen, irgalmatlanul,
S utunkat állja zordan, hallgatag…
Bágyadtan tûrni furcsa végzetünk,
Mely sírni késztõ tréfát ûz velünk,
S mert sok bajunkat nincs kin megtorolni:
Egymást vádolni, egymást marcangolni!
-Majd, fojtott kedvünk hogyha megdagad,
Szilajnak lenni, mint a bércpatak,
Vagy bánatunknak hangos lagziján
Nagyot rikoltni: hajrá! húzd cigány! -
Háborgó vérrel kesergõn vigadni,
Hogy minekünk hajh! nem tud megvirradni,
Hogy annyi szent hév, annyi õserõ,
Megsebzett sasként sírva nyögdelõ,
Miért nem repülhet fönn a tiszta légben,
Munkásszabadság édes gyönyörében.-

Hogy miért teremtett bennünket a végzet
Bús csonkaságnak, fájó töredéknek!….
Tombolva inni hegyeink borát,
Keserveinknek izzó mámorát,
S míg szívünkben a tettvágy tüze nyargal,
Fölbúgni tompa, lázadó haraggal, -
S amikor már szívünk majdnem megszakad:
Nagy keservünkben,
Bús szégyenünkben
Falhoz vágni az üres poharat…
-Én népem! múltba vagy jövõbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!

De túl minden bún, minden szenvedésen
Önérzetünket nem feledve mégsem.
Nagyszívvel, melyben nem apad a hûség,
Magyarnak lenni:büszke gyönyörûség!
Magyarnak lenni nagy szent akarat,
Mely itt reszket a Kárpátok alatt:

Ha küszködõn, ha szenvedõn, ha sírva:
Viselni sorsunk, ahogy meg van írva:
Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,
Vérünkbe oltva örök honszerelmét,
Féltõn borulni minden magyar rögre,
S hozzátapadni örökkön – örökre!…

Huhh, elkapott az ihlet, és úgy döntöttem, hogy nem fogok neki akadályokat állítani. Meg épp vonatozok hazafelé Győrbe, és halalálra unnám magam, úgyhogy írok. A múlt hét pénteki kis túránkról akartam írni, de nem tudom megállni, hogy ne írjam le, hogy majdnem lekéstem ezt a vonatot, amivel épp zötykölődök. Történt ugyanis, hogy kicsit késve indultam el az albérletből, a villamos pont elment előttem, így 5 percet várhattam a következőre. A villamoson aztán összefutottam Gerivel, aki szintén Győrbe tartott, de még nem volt jegye. Ő metróval szokta megtenni a Blaha és a Keleti közötti távot, de mondtam neki, hogy a busz is olyan gyors, és még le se kell menni érte a föld alá. Hát, a hetes is pont elment előttünk, szóval ott is várnunk kellett pár percet. Kb 3 perccel a vonat indulása előtt érkeztünk meg, én az automatából gyorsan átvettem a jegyet, Geri leszaladt a pénztárakhoz. Én szépen odasétáltam, a kaller épp két külföldi nyugdíjassal beszélgetett angolul(!). Miután befejezte, megkérdeztem tőle, hogy még mennyi idő van az indulásig, mire mondta, hogy egy perc. Szegény Gerinek nem adtam sok esélyt, hogy elérje, és nem is érte. Remélem nem tudta megvenni rá a jegyet, mert akkor bizony elbukta a 400 forintos helyjegyet. Gondolván, hogy még van egy percem, szépen elkezdtem sétálni a vonat mellett, mivel az utolsó két kocsi első osztályú illetve étkező kocsi volt. Épp oda értem az első másod osztályú kocsi ajtajához, ahol egy srác és egy csaj búcsúzott egy pesti barátnőjüktől, amikor elkezdett becsukódni az ajtó. Először azt hittem a srác csukja be, elkezdtem nyomni a nyitó gombot, de nem igazán reagált, a fél táskám már fönt volt, de én még lent. Ja, és persze nem a srác csukta be az ajtót. Erre akkor jöttem rá, mikor elkezdett gurulni a vonat. Kicsit beszartam, hogy most akkor mi lesz, elviszi a táskámat és én Pesten maradok, vagy még fel tudom préselni magam a mozgó IC-re, miközben kifeszítem az ajtót. Hát, végül a srác segítségével kinyitottuk az ajtót, feltuszkoltam magam, a vonat kicsit megállt, majd fél perc múlva újra mozgásba lendült. Kicsit leizzadtam, és még most sem vagyok teljesen megnyugodva, mert olyan érzésem van, mintha valamit elhagytam volna. De lehet hogy csak a Geri miatt van ez. Nem tudom, de remélem így van. Szóval akkor ami a múlt pénteket illeti, a sztori a már-már klasszikussá vált mondattal kezdődött, egy kis variációval. A mondat a következő képp hangzott el péntek este, olyan 8 óra magasságában: "Nem megyünk le a Morrisons-ba két (egy) koktélra?!". Zárójelben az szerzői jogi védelem alatt álló eredeti variáció található. Ja, és ugyan ez a mondat sörrel is el szokott hangozni a számból, amit már senki nem vesz komolyan. Sőt, szekálni is szoktak vele. Bántanak. Csúnyák. :( Főleg Mitch! Na, szóval hogy ne legyek közhelyes, két koktélra hívtam le a többieket, Peti és Marci jelezték is részvételi szándékukat az akcióban. Így aztán lementünk. Rohadt sokan voltak szokás szerint, így nem esett nehezemre, hogy most először betartsam amit mondtam, így tényleg csak két koktél ittunk meg. Bár ha gin-toni koktélnak számít, akkor hármat :) De jött az ötlet, hogy menjünk boltba, vegyünk sört vagy bort vagy mindkettőt, menjünk ki a szigetre, mert úgy is jó idő van. Najó, azért egy pulcsi kellett. Végülis sört és chipset vettünk, és elindultunk. A sziget bejáratánál a kezünkbe nyomtak egy kis zöld cetlit, rajta a "1-et fizet 2-t kap tequila akció" felirattal. Ez a kis reklám elérte a célját, de erről majd később. Lementünk a futópálya mellé, befoglaltunk egy padot, és elkezdődött a sörözés, chipsezés, beszélgetés. Majd mikor már fogyni kezdett a munició, valamint az elfogyasztott alkohol elkezdte kiváltani a jótékony hatásait, a velünk szemben szintén iszogató társaság két lány tagja valamin elkezdett ott előttünk idétlenkedni. Már nem tudom mit beszéltek, de idióták voltak, mi meg jól pofán-röhögtük őket. Ezt persze nem vették túl jó névem, úgyhogy az egyiknek elkezdtem megmagyarázni, hogy miért is nevettünk. Azt hiszem nem sikerült meggyőznöm, hogy nem rajtuk, de igazság szerint tényleg olyan buta volt, hogy nem is érdekelt. Az utolsó korty sör elfogyása után felkerekedtünk, hogy akkor megnézzük azt a tequilás helyet. Ha már ott jártunk meg is ittunk egyet. Aztán még egyet. Aztán még egyet egy sörrel kísérve. Én valahogy összespanoltam valami felvidéki sráccal. Talán a budiban. Vagy ilyesmi. Na mindegy, még ő is meghívott még valamire. Na innen már nem volt visszaút, még valami csajbandát is elkezdtünk hajtani, több-kevesebb sikerrel. Aztán ők átmentek a Cha-cha-chába, mi meg persze utánuk. De miután ott újra megtaláltuk őket, inkább magukra hagytuk őket, és csak a piáinkkal foglalkoztunk. Ha jól emlékszem, még visszamentünk az első helyre, ahol nagyon kellemesen elbeszélgettem a vécésnénivel, csak a többiek már mentek volna haza. Így egy rövid telefonbeszélgetés után elindultam felfelé, és mivel a koordinációmmal volt már némi gond, óriásit vágódtam a lépcsőn. Szerencsére a nadrágom nem szakadt ki és innivaló sem volt nálam. Na ha kiment volna a söröm, akkor lettem volna csak igazán ideges... Ekkor beláttam, hogy tényleg jobb lenne otthon az ágyban. Miután hazaértünk és levetkőztem, gondoltam, pihenek még egy kicsit, nem biztos hogy a vízszintes a megfelelő pozíció a szervezetemnek. Hát, ebből az lett, hogy a beredőnyözött szobában semmit nem látva lendületből mellé ültem a kanapénak. A többiek kicsit megijedtek, majdnem leszakadt a padló. Igaz erre másnap nem emlékeztem, de ott volt nekem Ákos, aki kedvesen felfrissítette a memóriámat :D

Helóka mindenkinek!

Az előző bejegyzéshez egy kis kiegészítő a tapasztalatok után: éjfélkor még belefér, ha hív valaki. De ha megmondom, hogy alszom, és másnap reggel 8tól zh-t írok, akkor lehet hogy nem leszek kedves, ha hajnali 3kor is felhív... Még 4x...

Kedves eddig méltánytalanul elhanyagolt Olvasóim. Már aki még kitartott mellettem ezekben a bejegyzésekben szűkös időben. Nem volt mit tenni, válság van/volt. Najó, ez nem igaz, nem ezért nem írtam. Ha őszinte akarok lenni, lett volna miről, mert voltak bulik, nem is egy, nem is túl visszafogottak, de úgy éreztem, hogy így helyes. Így utólag sem szeretnék különösebben a témával foglalkozni, mert szép volt, jó volt, rosszat nem akarok mondani, de ennyire futotta tőlem. Hogy mivel/kivel volt a baj, még mindig nem tudom, csak azt éreztem, hogy nem megy tovább. Szóval ha még valakinek lesz kedve bulizós, filozofálgatós, és egyéb vegyes témákat feldolgozó, Szabi humorral átitatott szubjektív sorokat olvasni, lehet jönni nézegetni, ki tudja mikor történik valami érdekes/izgalmas/pikáns dolog ebben a mai világban ;)

ui.: ez azt is jelenti, hogy nyugodtan hívhattok/írhattok lányok, a számom nem változott :D

Kedves Olvasó!

Ezúton szeretnék mindenkitől elnézést kérni, de úgy tűnik, hogy most egy ideig a főhős személyes okok miatt nem fog újab sztorikat kitalálni... Komoly okai vannak a döntésnek, remélem megértitek :)

Most egy kis összefoglaló következik az elmúlt pár hét történéseiről, amiből bizony volt bőven. Nem is tudom hol kezdjem. Volt egyszer ugye egy közös vacsi az albérletben, ami tök jó volt, persze jobb lett volna, ha többen vagyunk, de azért nem panaszkodom. A otthoni Karácsony a szokásos idegeskedéssel, gyantamérgezéssel telt, na meg persze a tudatos táplálkozás teljes nélkülözésével :) Épp hogy megemésztettem az egyébként egy hónapi adagnak megfelelő sült/főtt és egyéb dolgokat, Pesten volt jelenés. Persze előtte nap Viktorral is megünnepeltük a dolgokat, úgyhogy a vonatozás nem telt zökkenő mentesen. De a szülinap az szülinap, pláne ha ilyen fontos emberé, pláne ha negyed évszázados lesz, szóval Rita buliján ott volt a helyünk :) Bowlingoztunk, iszogattunk, tortáztunk, dumáltunk, jó volt na! Másnap (sic!) aztán haza Győrbe. Pár nap pihi következett, majd 30-án Nyúlon focikupa, 3. helyezés ;) Ez megalapozta, hogy másnap este jó kis bulit csapjunk a ravazdi étteremben, de főleg előtte. Vittünk magunkkal vagy 8 üveg különböző töménységű szeszt, amire szépen rájártunk a parkolóban. Igaz hogy volt vagy -10 fok, de a végén már nem nagyon éreztük. A buli csajok terén hagyott némi kívánnivalót maga után, vagyis hát a mi társaságunkban lévőkön kívül egyedül az egyik pincérnő nézett ki jól. De ház a velünk lévők párban voltak, a pincérnő kicsit idősebb volt (najó, ez nálam nem szokott nagy problémát okozni :), szóval magányosan csúsztam át az újévbe. A himnusz után úgy locsoltam pezsgőt, mint a nagyok a forma 1-ben. A tüzisjáték után viszont már csak halvány emlékeim vannak arról, hogy kint piáltunk, bent táncolgattunk, és hopp, máris 5 óra lett, és jöhettem haza. Na addigra viszont tényleg szintre hoztam magam, a buszon még bevertünk egy fél literes Bechert, majd a lakásba érve eldőltem az ágyban, és másnap délután keltem csak fel. Ami nem tartott sokáig (mármint az ébrenlét), mert amint Anita is elment, egyből vissza is feküdtem, és kisebb megszakításokkal január 2-án, 12 óra környékén tértem magamhoz. Szóval húzós volt, de sikerült túlélni. Azóta próbálom gyűjtögetni a szilveszter este elveszett részeit, de eddig nem jártam sikerrel... Hát, ez van, majd legközelebb jobban vigyázok. Vagy megkérek valakit, hogy emlékezzen helyettem :D

Heló! Na. Gyorsan bele is vágok a közepébe, mert kicsit besűrűsödtek a dolgok az elmúlt pár napban. Nem mintha baj lenne, élvezem. Csak kicsit még mindig beteg vagyok, és ez lehúzza picit az élvezeti értéket. Bár nem is tudom elképzelni, hogy milyen is lenne, ha minden rendben volna, így is elég húzós :) Szóval az egész pénteken kezdődött. Marcival elmentünk és megjutalmaztuk magunkat két óra wellnessel, és jött a jónak tűnő elgondolás, hogy elmegyünk az Instant nevű romkocsmába, és iszunk EGY SÖRT. Hát, így is tettünk. Majd ittunk még egyet. És még egyet. És jöttek a Jim Beam-es promósok, akik közül az egyik csajnak eszement jó feneke volt abban a fehér, feszülős nadrágban. Hogy ne okozzunk neki (meg persze magunknak se) csalódást, el is kezdtük inni a whisky-t, el is jutottunk egy pólóig és egy felfújható gitárig (aminek még komoly szerepe lett az este folyamán, de nem akarok előre szaladni :). Szóval mikor Marci épp elment egy kör piáért, a mellettem/mögöttem ülő két csaj kedvesen rákérdezett, hogy ugyan magányos-e vagyok. A hirtelen sokktól nem is tudtam mit mondani nekik. Aztán később hiába mondtam bármit, nem nagyon értették, vagy nem akarták megérteni. Szóval próbálkoztak kihúzni belőlem valamit, de csak a nevem és a rangom árultam el, ahogy a seregben megtanították ;) Szóval szerintük magányos voltam, és hiába kérdezték, nincs se fikuszom, se kutyám, se macskám (nem szeretem a cicákat, ami szerintük rossz tulajdonság, de hol nem...?!). Aztán az egyik lány felajánlotta a nyulát, hogy vegyem meg, de miután tettem egy utalást egy nagy adag finom pörköltre, végleg elment tőlem a kedvük. Ami annak ellenére, hogy egész aranyosak voltak, nem okozott nagy lelki törést, mert nem hát őszintén szólva nem akartam velük beszélgetni. Szóval maradt a Marci, és a pia. Aztán összehaverkodtunk egy angol sráccal, Matt-tel (hasonlított picit Rooney-hoz :S), aki a Fradinál dolgozik, segíti az angol tulajt érvényesülni a nagy magyar valóságban (vagy valami ilyesmi). Szóval azt est hátra lévő részét vele beszéltük át, közben elfogyasztva jó pár pohárral. Elhívott minket focizni is, ami egész jól hangzott, nagypálya, meg télen kispályás egymásközötti játszadozás, ilyesmik. Lehet hogy még lesz is belőle valami. Aztán olyan három óra körül hazajöttünk, de a levegőváltozás nem tett jót: itthon megőrültünk. Laptopot a tévére köttük, és a Tankcsapdára ugráltunk, és a felfújható gitár segítségével vázoltuk, milyen jók is lennénk mi a szinpadon. Szegény Petit fel is basztuk, picit morcosan szólt hozzánk úgy hajnali 5 óra körül. Upsz. Aztán lecsillapodtak az indulatok, és aludtunk. Persze nem sokat, mert másnap mindenki úgy érezte, hogy beszélnie kell velem telefonon, úgyhogy egész nap kómásan tébláboltam a lakásban. Aztán délután 4-5 körül elkezdtük a melegítést az esti koncertre egy kis Bacardi-kólával. Ezt az M2-ben folytattuk pár koktéllal, aminek meg is lett a hatása. A koncerten hamar túlestünk, az előzenekar ténykedése picit ugyan öregített rajtunk pár évet, de a Tankok ott voltak. Ákos végig pogózta, mi végig söröztük az egészet, jó volt na! Utána volt egy invitálásom egy házibuliba, Ákit villamosra tettük, Peti bácsival meg a további folytatás mellett döntöttünk, bedöntöttünk egy pezsit, egy kis portoricoit, meg ki tudja még mit. Jó volt, bár inkább ilyen beszélgetős téma volt, sikerült hülyére innom magam (lerasszistáztam egy félvér lányt, szerencsére poénra vettük mind a ketten). Majd szépen hazabuszoztunk, és aludtunk. Ma pedig a jól megérdemelt másnaposságomat töltöm, és már vagy 2 órája szenvedek ezzel a posttal. De azt hiszem itt a vége. Mára ;)

Gondolom mindenkinek megvan a maga véleménye a vasutas sztrájkról. Így vagyok ezzel én is. (de mint tudjuk, a vélemény olyan mint a segglyuk: mindenkinek van, de senkit nem érdekel a másiké) Persze biztos más a véleménye annak, aki ott dolgozik, meg annak, aki "csak" igénybe venné a "szolgáltatásaikat". Már persze ha lenne szolgáltatás. De az ugye nincs, mert kéne minden dolgozónak 250k pénz, meg fizetésemelés, meg hogy ne rúghassák ki őket. Hát szép. Ha bejön nekik és megkapják, dögöljek meg, én is elmegyek vasutasnak. Nem kell hozzá különösebben sok ész (kalapáccsal ütögetni a vonatok kerekeit talán menne ;), biztos a munkahely, ha meg ki akarnának rúgni, vagy több pénz kéne akkor meg sztrájkolunk. Azt persze leszarják, hogy az egész országban, sőt a világon sok ezer ember munkahelye szűnik meg, amiben kicsit ők is segítenek, ha valaki nem tud munkába menni a vonatok hiánya miatt. Ami a pénzt illeti, elhiszem, hogy nem fizetik halálra őket (kivéve a sztájkot vezénylő, mellette milliós havi fizetést zsebre vágó Gaskót), de azért na! Hogy van az, hogy ők kérnek részesedést a Cargo eladásából? Miért? Mert ott dolgoztak? Ja, az nem érdekes, hogy az állam tartotta fent az ország azon lakóinak pénzéből, akik adót fizetnek? Hát akkor már inkább nekik osszák vissza. És akkor minden adófizető (1,5-2 millió ember) kap 50k forintot. Vagy mégjobb, adjunk a nyugdíjasoknak is! Sőt, nekik még a 13. havi részlettel többet! Ugyan már?! Ki hallott már olyat, hogy ha eladtak egy "részvénytársaságot", akkor az abból befolyt összeget szétosztották a dolgozók között?? De mindegy, mert most már ott tartanak, hogy ha meg is kapják amit akarnak, a ferihegyi kollégákkal való szolidaritás miatt, csakazértsem dolgoznak. Nem lehet hogy nincs is kedvük dolgozni? Vagy a közelgő karácsony miatti bevásárlást kell apunak elintéznie, ezért nem tud pár ezer ember eljutni A-ból B-be?! De ami a legjobb, hogy megint előkerült, hogy mindez a kormány hibája. Igen, szerintem is! De nem azért, mert nem teljesíti a követeléseiket (nem önt még több pénzt egy feneketlen kútba), hanem hogy még mindig engedik, hogy hozzá nem értő, szakmailag 0 munkát végző emberek üljenek egy több száz milliárdos cég vezetésében. Meg kéne már egyszer lépni, hogy nem politikai hovatartozás, hanem inkább szakmai felkészültség alapján adjanak oda valakinek egy ilyen pozíciót. Persze ez hiú ábránd, ha minden hozzá nem értőt leváltanának, az elég sok áldozattal járna. Nem mintha bármelyiket is sajnálnám...

Most viszont abba hagyom a további idegeskedést, mert még a végén én is áldozat leszek: agyvérzést kapok....

Sziasztok!

Gondoltam jelzem, hogy élek :) Mostanában keveset írtam (vagyis semmit), ez lehet hogy az én hibám, de lehet hogy régebben kényeszettelek el Titeket. Igazábdiból bulik voltak, de semmi olyan emlékezetes vagy "nem emlékezés" nem történt :( Hát, vannak ilyen időszakok is az ember életében, amikor semmi nem akar összejönni. Úgy látszik most én is ilyen ágra kerültem... De nem adom fel, és hogy hogy sikerül ezen átlendülnöm, annak Ti is tanúi/olvasói lehettek majd ;)

Csak hogy ne mindig vidám dolgokról essen szó, írok az elmúlt hétvégémről pár sort... Über-szar hétvéhgét éltem túl! Az egész még pénteken kezdődött, mivel úgy gondoltam, a család megérdemel egy kicsit többet belőlem :) Szóval az esti vonat amivel mentem, fél órát késett (pedig EN volt...), így este 10re értem Győrbe. Ez még nem lett volna gond, de a késés miatt lemaradtam a régóta nélkülözött Félhordós kisfröccsöről, mert az orrom előtt zárták be a kocsmát. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy legalább kocsival vittek haza. A szombatra betervezett fodrászos mókámból sem lett semmi, a fodrászom kinyomta a telefonját, a szalon zárva volt, pedig emiatt is mentem haza korábban. A nap hátralévő része szokásos pihengetéssel telt, és persze abban a reményben, hogy majd este! Na, eljött az este, Szabi szépen útnak indult, hogy útközben összehív egy-két cimborát. Hát, a hívások megvoltak, cimbi azonban egy se jött: "majd jövő héten", "holnap dolgozok", "ma dolgoztam" stb. Így egyedül vágtam bele, aztán Petyával ittam 3 kört, és utána bezárta a Hordót. Gyors volt, tartott vagy fél óráig az esti kikapcsolódás. Ígérte a Petya, hogy ha mennek bulizni felhív, de ez nem történt meg :( A vasárnap sem hozott sok sikerélményt, egyik általam kedvelt csapat sem hozta azt, amit elvártam volna tőlük, úgyhogy inkább korán le is feküdtem aludni, és próbáltam minél előbb elfelejteni ezt a 3 napot. De ma már hétfő van/volt, és ez egy új hét kezdetét jelenti, ami mindig rejteget valami érdekeset ;)

A cím akár ez is lehetett volna: K.O. Ezzel azt hiszem mindent el is mondtam a buliról, ami nem volt nagy durranás. Sok fiú, kevés csaj(közülük is a szépek foglaltak voltak), így nem maradt más hátra, mint az ivás. No, ezzel nem is volt baj, elég szépen sikerült kiütnöm magam. Utólag Áki emlékeztetett, hogy még is táncoltam egy lánnyal. Hát, a nevére nem emlékszem, de azt hiszem nem is mutatkozott be. Vagy csak a szokásos :) Szóval táncoltam is, aztán ott hagytam szegényt, aki utána Ákosékon keresett. Én persze mire visszértem, nem is emlékeztem, hogy táncoltam valakivel, de mikor megláttam, beugrottak a dolgok. Utólag belegondolva elég bunkó voltam vele... Na mindegy, utána meg ha minden igaz ő tűnt el. De az is lehet, hogy mi mentünk haza. Na ott már tényleg elvesztettem a fonalat, és csak képek vannak meg, ahogy az éjszakai buszon próbálok zenét hallgatni, majd kicsit elaludtam, majd kicsit rosszul lettem... De akkor már otthon is voltunk, szóval ágyba kerültem, és örültem, hogy túléltem. Összességében: volt már jobb, de soha rosszabbat ;)